Mit tehetsz, amikor egy kapcsolat kezd megromlani?
Elsősorban el kellene döntened, hogy egyáltalán akarod-e még? Itt fontos olyan kérdéseket megvitatni magadban, hogy egyeznek-e nagyjából az értékrendek, a jövőről alkotott elképzelések. Mert ha ezek nem simíthatóak össze, akkor nehezebb lesz megjavítani.
Az utóbbi 1-2 év nyomóprésbe tette a kapcsolatokat. Kezdődött mindez a lezárások alatt, amikor sok pár először töltött együtt, bezárva huzamosabb időt. És ez nem olyan volt, mint a nyaralás, amikor vannak újdonságok, élmények. Hanem a szürke hétköznapok. Itt kezdték el sokan megismerni egymást és egyébként a gyermekeiket is. Nem kevés meglepetéssel szolgált, hogy jé, ő ilyen? Sok pár életében az is kiderült, hogy nincs keresnivalójuk már egymás mellett.
Ennek az időszaknak az energiái az igaz felé visznek. Ez azt jelenti, hogy azok a kapcsolódások tudnak fennmaradni és itt gondolok a baráti, ismerősi viszonylatokra is, amik igazak és tiszták. Minden, ami érdeken alapul, az nem tud tovább működni. Nem feltétlenül felbomlik, hanem jó esetben átalakul, hogy mindkét felet táplálni tudja.
Tehát, elsősorban dönts, hogy akarsz-e, tudsz-e még energiát tenni a megjavításba! Itt mindig markánsan számítanak a körülmények, főleg a kiskorú gyerekek lelkivilágát kell számításba venned. Sajnos sokszor az anyagiak is meghatározzák a lehetőségeket.
Milyen kérdéseket tudsz feltenni magadnak, hogy dönteni tudj?
Hogyan látod magad a jelenlegi kapcsolatodban? Elégedett vagy azzal a nővel, férfival, akit látsz a párod mellett? Olyan ember vagy mellette, akit szeretni tudsz? Ha nem azt éled, aki igazán te vagy, akkor kezdheted azzal, hogy elkezded felvállalni magad. Az álarcok folyamatosan lehullanak, már nem működik hosszú távon, hogy másnak add el magad. A sors most szembesít vele, figyeld meg, hogy észreveszed-e a figyelmeztetéseket!
Vizsgáld meg azt is, hogyan látod a párodat a kapcsolatotokban! Olyan nő, férfi tud melletted lenni, amiben ő jól érzi magát? Kiteljesedett és boldog vagy monotonon éldegél melletted? Tudod szeretni azt aki ő most, amivé vált melletted vagy folyamatosan csak a hibákat keresed benne?
Gondold át, vajon ő hogyan lát téged? Az vagy, akit ő szeretni tud? Megadod neki a figyelmet, tiszteletet, minőségi időt? Akarod, engeded egyáltalán, hogy figyeljen rád, szeressen téged?
Ha ezeken a kérdéseken módszeresen, alaposan végighaladsz, rá fogsz jönni rengeteg olyan viselkedési mintára, szokásra, amit érdemes lenne megváltoztatnod. Ezeket tedd meg elsősorban magadért. Mert akár vele maradsz, akár nem, fejlődni, változni folyamatosan szükséges.
Továbbá a válaszaid nyomán valószínűleg kibomlik, hogy benne akarsz-e maradni a kapcsolatban. Ha a válaszod igen, akkor elkezdhetsz energiát fektetni a megjavításba. Erre lehetőség van együtt is, de elképzelhető, hogy a párod egyenlőre nem partner ebben. Ez sem baj, akkor állj neki egyedül. Ha szerencséd van, egy idő után ő is beleteszi majd magát.
Mit tehetsz?
Kezdj el jobban odafigyelni rá! Adj minőségi időt. Ha szól hozzád, tegyél le mindent és figyelj oda 100 százalékosan. Vedd észre az igényeit és kérés nélkül is tedd meg neki. Kedveskedj olyasmivel, amit csak a kapcsolat elején tettél meg és már régóta nem. Szervezz közös programot, hívd el randira. Ne kritizáld, ne szólj be. Tudom, hogy ez a legnehezebb, amikor egy kapcsolat nem működik jól. Ilyenkor már csak a hibát veszed észre és szereted is megmondani neki. Próbáld visszafogni magad és semmiképp ne vedd magadra az ő beszólásait, bántásait. Minden sértés csak akkor válik azzá, ha te úgy kezeled. Nézz meg néhány Spongyabob részt és tanulj tőle! Remekül meg sem hallja, amikor Tunyacsáp bántja őt. Olyan, mintha, mindig kedveskedésnek hallaná. De nyilván van az a mértékű bántás, amit nem szabad elviselned! A bántalmazó kapcsolat megöli a lelket. Azt, hogy senki, kevés, hülye, béna… vagy, soha ne tűrd el!
A világ romlik el, az életünk nehezedik minden szinten. A kapcsolatok egyre fontosabbá válnak, mert szükségünk van egymásra, a támogatásra. Minden kapcsolat, közösség felértékelődik. Ami megjavítható, szerintem most meg kell javítani. Ha teheted, ha érdemes, tedd meg!