Amikor mindent megteszel a gyerekedért és mégsem tudod, jót teszel-e.

Ha van már gyereked, te is tudod, hogy nem könnyű az iskola választás. Persze az ovi sem, de ott talán elég egy szerető, cuki óvónő. A suli már más tészta. Nem mindegy milyenek az osztálytársak, milyenek a tanárok és milyen úgy összességében az iskola hangulata.

A fiamnál jól mellényúltam. Egyenes ágon került volna egy alsós suliból a felsőbe és ide mentek az osztálytársai, de mivel nagy úszó tálentumnak tartották, oda vittem, ahol medence van. Persze aztán nem járt versenyekre, de még úszni sem. Az osztály nem fogadta be, ők már 4 éve együtt jártak. Az ofő kritikán aluli volt. Jó darabig kereste a stratégiát a beilleszkedésre, amit végül sikerült megtalálni. Ez hozott is annyi beírást, hogy nemigen fért el már az ellenőrzőben, aminek egyébként rendszeresen nyoma is veszett.

Akkor megfogadtam, hogy figyelembe veszem majd legközelebb, hogy mit akar az illetékes gyermek. Ami 12 évvel később el is jött, az akkor már nagy tudatos létemben. Az én fejemben meg sem fordult, hogy „rendes” iskolába menjen. Visszagondolva, biztos tudat alatt sugároztam a kis fejébe, hogy mi is lenne a jó választás. Szerencsére van elérhető közelségben „alternatív” iskola, így nagyon oda akartam vinni. Hogy legyen gyerekkora, hogy ne kelljen egy csomó felesleges dolgot megtanulnia, hogy kis létszámú osztályba kerüljön és főleg, egy kicsit másképp nőhessen fel, mint én. Én gyerekként sem értettem, miért kell nekem kémiát tanulnom, amikor fel sem fogtam, nem is érdekelt és nem is használom 50 évesen sem, amire amúgy sem is emlékszem. No, eljött a bemutató nap, mentünk is nagycsoportosan boldogan megnézni az iskolát. Minden csodás volt, jól érezte magát, sok régi ismerős is oda jött. Így kétség sem fért hozzá, hogy ez neki is és szerintünk is jó lesz.

Az első három év nagyszerű volt. Igazi gyerek lehetett, sáros, koszos, szabad. Az vonzott minket eredetileg, hogy nem korlátok lesznek mindenütt, hanem megfelelő határok között mozoghatnak a gyerekek. De aztán valahogy ez nem teljesedett ki.

Eljutottunk oda, hogy neki már nagyon nem volt jó. Találtam is egy hasonlóan „alternatív” helyet, ahol tényleg kis csoportos osztályok vannak egy mikro közösségben. De már az elején nem tetszett neki. Más választásunk nemigen volt, mert nem lehetett volna zökkenőmentesen beintegrálni normál oktatásba.
De fél év után láttam, hogy valóban ez nem az ő helye.
Futottam, pár kört és szinte azonnal rátaláltam az én régi iskolám egy osztályára. Csak jót hallottam az ofőről, a közösségről és minden tanárról. Sikerült is bekerülnie és itt kezdte a szeptembert.

Már 23 napja boldogan megy és boldogan jön. Hagyományos oktatást kap. Élvezi az órákat, aktívan részt is vesz. Közepesen nagy a létszám. Mindenkivel jóban van. Az iskolában sok száz gyerek van rajta kívül. Nincs vele baja. Van házi feladat. Megírja minden nap. Na jó, noszogatás azért kell majdnem mindig. Van felelés és dolgozat. Azt mondja nem izgul és a jegyei is ezt mutatják.

Most, hogy elrendeződött a sorsa, megnyugodtunk. Sok aggódás, izgulás, megoldás keresés van mögöttünk. Nem bántam meg az első választást, mert három évig imádtuk és gyerek maradhatott. Utána pedig sok tapasztalatot gyűjtött és megismerte a mélyben lévő félelmeit. Ezeken sokat dolgoztam is vele. Aminek örülök, az az, hogy szerintünk még pont időben elcsíptük az időpontot, amikor változtatni kellett.

Figyeld a jeleket és vedd észre, ha valami nem oké a gyerek körül! Nem egyszerű a döntés, ha váltani kell, de nincs mese, az ő érdekében meg kell tenni. És menni addig, amíg nem jó neki. Különben az egész életét átterápiázhatja majd az iskolában megéltek miatt.

Nem állítom, hogy az egyik vagy másik iskola nem jó. Egyszerűen annyit mondok, hogy az én lányomnak nem volt jó.

És akkor itt az eredeti kérdés!

Amikor én annyira jót akarok a gyereknek, az vajon valóban neki is jó?
Az a legmegfelelőbb közeg számára, amit én annak gondolok?
Azt a sportot, hangszert, szakkört kell vinnie, amit én hasznosnak vélek?

Igen és nem.

Vannak fontos dolgok, amiknek így vagy úgy, de meg kell lenniük. Ilyen a mozgás. Ha nem tetszik egy sport sem, akkor vidd el délután bicózni, futni, labdázz, tollasozz vele.
De nem kell feltétlenül 10 évesen zene-, festőművésznek lennie. Nem hinném, hogy szükséges ekkorra perfekt beszélnie két nyelvet.
Csak ha akar! Csak ha bírja a kis rendszere a terhelést. Csak ha élvezi, amit csinál.
Mert nem azért kell zongoráznia, mert nálatok nem fért el a lakásban és ezért te nem tanulhattad meg. Ne azért legyen sport bajnok, mert te lusta disznó voltál egész életedben. Ne azért beszéljen jól angolul, mert te nem is pötyögsz és nyaraláskor majd milyen jól fordíthat. Ne azért menjen egyetemre majd, mert te nem jutottál be.

Mindezt mi megtehetjük ma magunkért. Értük pedig tegyük azt, ami valóban őket szolgálja!

Én igyekszem a gyerekeimmel egyenrangú félként beszélgetni az őket érintő dolgokról. Meghallgatom mit és hogyan szeretnének. Nyilván a kicsi nem tud felelős döntéseket hozni olyan dolgokról, amikre nincs még megértése. De vannak érzései, megérzései, vonzódása, utálkozása, amikre figyelek. És most már még jobban, ennyi tapasztalással mögöttünk.

Ha nem igazodsz el a gyereknevelés rejtelmeiben, ezzel a problémáddal is fordulhatsz hozzám Lélekmód mentorálásért!