A fiam barátnőjével beszélgettem. Meg volt róla győződve, hogy én már mennyivel előrébb tartok az önismereti utamon.

Ha pár éve mondja ezt, akkor bőszen helyeslek is neki. Igen, én már aztán 20 éve nyomom ezt a tudatos, nagyon spiri, ezobio, szuper magasrendű életet! Már szinte mindent tudok, értek és különben is.
Ha ezt hallod valakitől, akkor fuss jó messzire!

Igazából honnan tudhatod, hogy ki hol tart? De hova is tart? Hol a vége a menetnek, van egyáltalán vége?
Ki mondja meg, hogy mivel kezdődött és leginkább mikor?
Én a keleti felfogásban hiszek, abban, hogy nem ez az egy életünk van. Ha így lenne, én akkor nem látnám az értelmét az egésznek. Tehát, én úgy élek és gondolkodom, hogy több életünk van. Ebben a testben, ezzel a Gyimesi Kriszti elmével, viszont csak ez.
Van hozott tapasztalásod, emléklenyomataid és akár tudásod is az előző életekből. Ha nem is vagy rá tudatos, lehetnek beszűrődéseid, mint amikor egy idegen helyen vagy és mégis olyan, mintha ismernéd. Ezt az életedet megelőzően már szerezhettél egy csomó spirituális tudást. Rengeteg dolgon keresztül mentél, egyszer jobb, máskor nehezebb élményekkel. Rátérhettél már számtalanszor a tudatos élet ösvényére, ami felfelé a hegy csúcsa felé vitt, érezvén, hogy valami jobb felé haladsz.

De ki mondja meg, hogy korábbi életekben milyen magasra értél fel a hegyre? Honnan indultál egyáltalán? Milyen módon élted meg a bölcsességet? A férjem nagyanyja idén ment el. Egyszerű és nehéz élete volt, mint az ő korosztályában sok más asszonynak. Az élete vége felé megértettem, hogy ő magasra jutott fel. Mert fontosabb tudott lenni számára a két unokája, veje. Az, hogy ott legyen, ellássa a rászorulókat, amikor szükség van rá. Beszélgettünk-e dharmáról, karmáról? Nemigen. Azt sem tudta mi az. Viszont meg tudta valósítani a feltétel nélküli szeretetet. A viszonzás nélküli odaadást. És még köszönetet, dicséretet sem igen várt el.

Most akkor ki volt kettőnk közül a „fejlettebb”? Én, aki tanulok védikus bölcseletet, jógát, lemondásokat teszek, felajánlásokat? Vagy ő, aki a nemes egyszerűségében mindig ott volt, amikor kellett. Hát, szerintem ő. Messze magasan.
Vagy ki jár az útján előrébb, a kis menyem vagy én? Ő épphogy 20 éves és már olyan dolgokról olvas, olyanok érdeklik, amik engem meg sem érintettek az ő korában. Nem tudni hova jut el. Leginkább nem tudni, mi az ő feladata, dharmája ebben az inkarnációban.

Ez nem verseny. Még csak össze sem lehet hasonlítani. Sőt nem is kell és nem is szabad. Egyik élet alma, másik körte. Egyik könnyebbnek, másik nehezebbnek tűnik. De attól még nem az. Mindenki a saját ösvényén halad. Éppen ott, ahol tartania kell. Arra halad, amerre körül kell néznie. Akkora akadályai vannak, amit pont meg tud ugrani. Nem nagyobb, nem kisebb.

Nem számít hol jár a másik. Nem számít mennyire tűnik spirinek, tudatosnak,tapasztaltnak. Mindaz csak az önmagához képesti szintje, nem a mérce hozzád képest.

Persze, aki hitelesnek és tapasztaltnak tűnik, attól mindig jó tanulni! Érdemes meghallgatni mit mond és elvinni belőle annyit, ami a tiéd! Ha ez én vagyok a számodra és jól jönne egy is segítség, várlak mentorálásra!